Akkor és most

Tegnap nem maradt időm arra, hogy megírjam a bejegyzést, de azért fotót készítettem. Miről? Kiről? :)
Zsombiról...akkor és most fotót. Tudni illik, tegnap volt egy éve, hogy visszakaptam őt, ilyen állapotában:

És ma már ilyen édes kis mosolygós manócska:

Szeptember 17-én volt egy éve, hogy megfogant. Csoda ez az egész, nem? Gondolatban újra végigéltem ezt az egész procedúrát, és mire a végére értem, teljesen elérzékenyültem. :) Az, akinél egyszerűen, és akkor jön az áldás, amikor tervezi, nem hiszem, hogy egyáltalán sejtheti, milyen megjárni a mesterséges megtermékenyítés útját. És mi még a szerencsések közé tartozunk. Mindössze 5 sikertelen inszeminációnk volt, és az első lombik sikerült. Rutinosan jártunk már a Forgács Intézetbe, szedtem a gyógyszereket, szúrtam a pocakomba a szurikat. Reménykedtünk, teszteltünk, csalódtunk, újrakezdtük...végül újra teszteltünk, és örültünk. Majd kezdtem az aggódást, ahogy azt az első bejegyzésemben is írtam. No de a végeredmény a lényeg...és ő most ott szunyókál békésen mama kezében...