A terhességemet csak úgy tudnám jellemezni, hogy egy érzelmi hullámvasút volt. Hol repestem az örömtől, hol pedig stresszeltem magam, és a legrosszabbakra gondoltam, és mindenen aggódtam. Csak hogy pár emlékezetes dolgot említsek:
Nem volt semmi tünetem - ez nem meglepő, mert Rubival sem volt annó semmi. Az első két hétben fájtak a melleim, de az is valószínűleg az ösztrogén gyógyszernek volt köszönhető. Amikor azt elhagytam, elmúlt még ez a kis tünet is. Na ezen természetesen beparáztam, így egy péntek reggel (7 hetes voltam) felhívtam Elemért, hogy aggódom...Jó fej volt, mehettem azonnal egy soron kívüli UH-ra. Mindent rendben talált, de azért hozzátette, hogy szerinte még nincs 7 hetes a magzat...Hát ez utóbbi mondat nem kellett volna, mert persze ezen továbbra is aggódtam.
Alig vártam, hogy a 12 hetes kötelező Uh-n megjelenjek - erre az Istenhegyi Géndiagnosztikai Központban került sor, és Hajdú Krisztina csekkolta Zsombi tarkóredőjét, és orrcsontját. Emellett még egy vérvétel is volt. Minden OKÉ. Huhh. Egy-két hét nyugi. :)
Karácsonyra meg akartam lepni magunkat egy 4D-s UH-val (és ez még csak az első :)) ). Öröm és boldogság, itt is mindent rendben találtak. És már az is látszódott, hogy bizony kukis. Ezt persze mi nem akartuk tudni, így nem árulta el a szonográfus, de itthon azért csak elemezgettük a felvételt, és többen is megállapítottuk, hogy igen-igen, fiú az! Na de hogy ne örüljek 100%-osan, kiboldolt a leleten a szonográfus egy mondatot: belek kissé echogének. Na Pannika persze rögtön net elé ült, és irány a google. De minek??? Ismét két hét aggodalom, hogy vajon fejlődési rendellenességünk van-e. Szerencsére január 4-én ismét mehettem a kötelező UH-ra, ezúttal is Hajdú Krisztinához. Megnyugtatott. Nincs semmi gond, nem echogén ott semmi. És by the way, minden rendben a fejlődés tekintetében is. Ahhoz, hogy néhány nappal kisebbnek mérik, már kezdtünk hozzászokni. Szóval, minden oké...jól van, ismét boldogság van! :) Ekkor kezdtem már határozottan érezni a mozgolódását. Általában reggelente, munkába menet, vezetés közben. Ott a nadrág és derék érintkezésénél jelezte, hogy felébredt ő is.
Na és januárban ismét befizettem egy UH-ra, és aszzem függő is lettem. Hiába no, engem megnyugtatott, ha láthattam. Édes kispofám...általában aludt a mozi alatt. :) A január 26-ai mozi alkalmával egyértelműen megmutatta: ő bizony pasi, és igen büszke is erre! Olyan egyértelműen széttárta a lábait, és mutatta a "témát", ahogy a szonográfus fogalmazott, hogy kétségünk se lehetett. Aztán innentől kezdve minden alkalommal bizonygatta, hogy fiú névben kell gondolkodnunk. :) Még kétszer moziztunk. Szerencsére, apa és Rubi is szívesen jöttek, így nem kellett kellemetlenül éreznem magam a függőségem miatt.
Tehát a január és február nagyrészt nyugiban telt. Aztán megint jött egy kis ijedelem: külső méhszájam kinyílt. Hűűha, akkor mostantól nyugi van. (Nem mintha eddig túlpörögtem volna magamat :) ) A munkahelyen szigorúan felpóckolt lábbal ültem, még kb 6 hetet kellett kihúznom. De nem lett ennyi. Hogy miért? Elkapott egy igen makacs nátha. Engem, aki mindig is azzal büszkélkedik, hogy nem szokott beteg lenni. Lett a náthából egy helyes kis arcüreggyulladás. Bő két hét kellett hozzá, hogy kikecmeregjek belőle. Nem szedhettem semmi gyógyszert. Be kell valljam, kínlódtam nagyon. Közben aggódtam, hogy ne legyen a kis pöckösnek semmi baja odabent. A munkát tehát a tervezettnél kicsit korábban befejeztem...vagyis a munkábajárást fejeztem be. A főnököm meggyőzött, hogy az áprilist még töltsem aktív állapotban, home officeban. Belementem, nem volt megterhelő, egy-két prezit kellett legyártani, az meg már kisujjból...az évek alatt megszámlálhatatlan prezit gyártottam.
Az utolsó heteket már a hullámvasút tetején töltöttem. Nem aggódtam semmi miatt, Zsombi mozgolódott rendesen, hasam nődögélt... (na meg a súlyom is klasszul gyarapodott, de akkor nem érdekelt. Bezzeg most, amikor alig férek bele valamibe...)
Elemérrel megbeszéltük, hogy ha magától nem indul be a szülés, akkor a kiírás napján, tehát június 10-én megindítja, nem engedi, hogy túlhordjam. Hát persze, hogy nem indult meg. A méhszájam a 26. héthez képest nem változott, nem akartam nagyon nyílni. Így hát június 10-én bevonultunk szülni. A szülés legyen egy külön bejegyzés.
Ez a 40 hét a maga aggodalmaival, és az utolsó hetek kényelmetlen alvásaival együtt is nagyon szép volt. Hiányzik a pocak...szerettem érezni a pöckös mozgolódását. Persze itt kint még jobban szeretem, csak aludna egy kicsit többet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése