Szóval, napjainkban ismét egy kicsit erősebben jelentkezett a féltés, aggodalom. Az történt ugyanis, hogy a kötelező szurira érkeztünk a doktor nénihez, aki ismét előjött azzal, hogy Zsomink feje túl nagy ütemben nő, és hogy látni vél némi naplemente tekintetet is. Bár végig azt mondogatta, hogy biztos nincs semmi baj, hiszen szépen fejlődik a fiunk, és hogy nálam is látja a szemem fehérjét, amikor magyarázok, de azért menjünk biztosra, ad egy beutalót a neurológiára. Paff. Mondanom se kell, nem érdekelt a beutaló...amint hazaértem, magánrendelést kerestem. Már másnap mehettünk dr Nagy Andreához, aki alapos kivizsgálás és kikérdezés után megnyugtatott bennünket: nincs semmi gond, a nagy fej családi örökség. :)) Nagy kő esett le a szívemről! A naplemente tekintet pedig csak pseudo, ez is tőlünk jött. Februárban kell egy kontrollra mennünk, addig lenyugszunk. Persze kell méregetni a bukóját a drágámnak, és vezetni kell egy görbét, de bízom benne, hogy kicsit lassabb tempóban fog már növekedni a kis fülesem feje.
Másik gyermekem kapcsán jelenleg egy dolog miatt aggódom: az iskola. Nehéz ez a hetedik. Beszélgetvén néhány osztálytárs szüleivel, rá kell jönnöm, nem csak Rubi szenved. Másnál is becsusszannak a rosszabb jegyek. Lehet, hogy túlzás, de két magántanárunk is van. Kinga a humán vonalat erősíti, és múlt hét óta a matekra is felkértünk egy tanárnőt, Zsuzsát. Fájó szívvel, de a zongora tanulásnak is véget kell vetnünk egy időre. (megjegyzem, csak apa és az én szívem fáj miatta :) ) Így spórolunk kedden 2,5 csütörtökön pedig 1-1,5 órát. Ha ez kell ahhoz, hogy a felvételi tárgyakra tudjunk jobban koncentrálni, akkor ezt tesszük...
És akkor most remélem, az aggodalom görbe lefele fog tendálni jó hosszú időre! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése